Terápiák az egészségért

Shanti

Shanti terápiák

Yumeiho® masszázs

…nyomó-gyúró, fellazító, izmokat, ízületeket helyreigazító terápia, amely összeköti a különböző masszázs fogások előnyeit… 

Simpson Protokol®

A Simpson Protokol hatékony és eredményes kommunikációt tesz lehetővé a pácienssel az Esdaile állapotban és ezért jelentősen tartósabb és eredményesebb mint más terápiás eljárások.

Access Bars®

A Barok a fejen lévő 32 pontot jelentik.
Ezeknek a pontoknak a gyengéd érintésével minden olyan elképzelés, hiedelem, elhatározás, ítélet,beidegződés,elengedhető amely adott életterületeken akadályoz bennünket.

Történetem

Szegedi Sándor

^
1990
  • 1990 ben elvégeztem az agykontroll alaptanfolyamát. Ez a tanfolyam alapvető változást okozott addigi világszemléletemben és életfelfogásomban. Ekkor vált világossá számomra, hogy az emberi elme mi mindenre képes,tulajdonképpen semmi sem szab neki határokat. Ezután ismerkedtem meg 1995-ben a radiesztéziával, amely szintén döntően befolyásolta ezoterikus tudományok iránti érdeklődésemet. Innen egyenes út vezetett a különböző spirituális tanításokhoz, technikákhoz, amelyekkel képessé váltam először a saját, majd később mások problémáinak megoldásában segíteni. 1995-től különböző ezoterikus és spirituális tanfolyamokat végeztem, ahol tanultam angyalmeditációkat,angyalterápiákat, entitáslevételt, bioenergetikát, és a bioenergetikának különféle változatait, regressziós technikákat, transzlégzés technikákat, prananadit, aura és csakratisztítás különböző módjait,különböző relaxációs és mélyrelaxációs tréningeket, vezetett meditációkat, különböző légzéstechnikákat, rebirthing technikákat (hogyan kell levezetni egy újjászületés tréninget), valamint megismerkedtem különböző szellemgyógyászati technikákkal is.
^
2002-2009
  • 2002-ben elvégeztem az akkor még ETI-nél az Egészség és a Természetgyógyász modult.
  • Michel Carayonnál fülöp-szigeteki pszi-sebészetet tanultam.
  • Az Eszpenko Intézet szervezésében”Extraszensz magiszter,energo-info terapeuta”képesítést szereztem.
  • 2008-ben transzperszonális és légzés terapeuta képesítést szereztem.
  • 2009-ben Pránanadi VII.
^
2009
  • Ezekkel a tanfolyamokkal párhuzamosan sokféle masszázst is megtanultam:
    Yumeiho masszázst,(5.Dan Japánban)
    atlasszmasszázst,
    reflexzóna(talp)masszázst,
    thaimasszázst,
    sportmasszázst,
    nyirokmasszázst,
    cellulitisz masszázst,
    svédmasszázst
    frissítőmasszázst
    Tanultam még különböző manuálterápiás és kiropraktikai módszereket, melyek hatékonyságát szükség esetén többféle eszköz alkalmazásával is kiegészítem.(Gravitációs pad, a Thompson féle technika alkalmazásához szükséges masszázságy, Impuls Adjuster, Thumper masszázsgépek, Flossband, Kineziotape, köpöly, Graston technika (fascia nyújtó eszközök).
^
2019
  • Majd 2019-ben következett az Access Bars és 2020-ban a hipnózis egy különleges módszere a Simpson Protokoll,(mély hipnózis optimális eredményekkel) melyet Ines Simpson fejlesztett ki és már több neves amerikai pszichiáter is elismeréssel nyilatkozott a hatékonyságáról. Ezenkívül elvégeztem még a Simpson Protokoll orvosi programját, a súlycsökkentő és egészség kezelő programját, a szervek regenerációja programot és a Simpson Protokoll egyéb haladó programjait is. 
^
2020
  • Ezt követte az “Okfeltáró regresszió terápia mély hipnózisban” tanfolyam,melyet Stin Niels-Musche fejlesztett ki Gerald F. Kein, Cal Banyan és Dr. Norbert Preetz inspirációja alapján.
    Továbbra is rendszeresen képzem magam, minden lehetőséget megragadok hogy fejlődjek.Törekszem arra hogy tudásomat állandóan frissítsem és ezáltal kezeléseim egyre hatékonyabbá váljanak.

Területek

Masszázs

Yumeiho® masszázs, manuálterápia, masszázsterápiák krónikus gerincproblémák és gerincsérv kezelésére, atlasz masszázs, sport masszázs, reflexzóna masszázs, nyirok és cellulit masszázs, svéd masszázs

Hipnózis

Simpson Protokol®, orvosi program, súlycsökkentő és egészségkezelő program, csakra hipnózis, helyettesítő hipnózis, okfeltáró regresszó terápia hipnózisban, relaxációs terápia mélyhipnózisban

Terápia

Aurafeltöltés és csakratisztítás, bioenergetika, köpölyözés, Pránanadi, rebirthing, regresszió, transzlégzés

Szolgáltatások

Mélyrelaxációs tréningek és programozások, entitáslevétel, angyalmeditációk és terápiák, radiesztézia.

Healy analízis

Aura és csakra analízis Healy quantum processzoros műszerrel.
Ez a kis készülék Németországban II. besorolású orvostechnikai műszereknek számít.
Segítségével képet kapunk az auránk színeiről és a csakráink állapotáról.

Hipnózissal kapcsolatos kérdések

Mi a hipnózis?

Tulajdonképpen egy éber álom.
Erről az interneten nagyon sok információt megtalál, amit itt most nem részleteznék.

Honnan tudom, hogy hipnotizálható vagyok-e?

Az emberek nagy többsége hipnotizálható,egyéntől,terapeutától és az alkalmazott technikától függően.
A sikerhez szükség van:
-A páciens valóban akarja a hipnózist
-A terapeutához való teljes bizalomra
-Annak elfogadására, hogy a terapeuta irányít illetve vezeti a hipnózist.(amennyiben a páciens a legkisebb mértékben is kontrollálni akarja a folyamatot, a hipnózis nem sikerül.)

Honnan tudom, hogy hipnózisban vagyok vagy voltam-e?

Ha valaki az ülés folyamán szeretne róla meggyőződni, hogy hipnózisban van-e, akkor természetesen soha nem lesz hipnózisban, mert akkor tudatosan kontrolálja a folyamatot és így nem engedi át az irányítást a terapeutának, végig ő irányít.
A hipnózis után minden esetben van lehetőség arra, hogy a páciens meggyőződjön arról, valóban hipnózisban volt-e. Erre léteznek különböző technikák. Ez természetesen megnöveli az ülés időtartamát és költségét, mivel minden megkezdett órának óradíja van. Amennyiben ilyen igénye van kérem előre tájékoztasson azért, hogy
előre tisztázzuk, mennyi időt szánjunk a hipnózisra és mennyit a bizonyításra.

Mire emlékszem majd?

Mindenre! A hipnózis ülés alatt a tudat nincs kikapcsolva csak úgymond félre van küldve egy biztos nyugodt helyre, ahol figyel de nem avatkozik bele az eseményekbe.
Ha bármi olyasmi történik amit előre nem beszélünk meg vagy olyas valamiről teszek fel kérdéseket, olyan információk után érdeklődöm amiről előre nem egyeztettünk, a tudat rögtön közbelép és 15-20 mp.-en belül saját magától kijön a hipnózisból. Közvetlenül a hipnózis előtt még azt is megkérdezem illetve megbeszéljük, hogy hol érhetek magához ha ez feltétlenül szükséges. Amennyiben a hipnózis alatt ettől eltérek, szintén 15-20 mp-en belül kijön a hipnózisból.